Délutáni foglalkozások

2019. május

Tanórán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős program
Látogatás a Gödöllői Grassalkovich Kastélyban
Időpont: 2019. május 23.

Reggel 7.30-kor indultunk el autóbusszal kirándulásunkra Gödöllőre, majd Veresegyházra.
A kastélyban idegenvezetőink már vártak ránk befutásunkkor, kis csoportokra bontva járhattuk végig ezt a történelmi-építészeti csodát. Megtekintettük a lovardát és a kastélyparkot is. Nagyon sok információt tudtunk meg olyan érdekességekről, ami még felnőtt emberben sem merül fel! A gyerekek számára nagyon tanulságos és ijesztő volt például a koromjáratokat tisztító gyermekeknek története. Az épület és a bútorzat szépsége lenyűgözött mindenkit, s elgondolkodtatott szintén mindenkit az, ahogy közösen belegondoltunk, hogy ezekre mi jelentette a forrást. Ezt követően a kastély csodálatos kertjében barangoltunk és lakmároztunk a hozottakból.

Látogatás a veresegyházi medveotthonban
Időpont: 2019. május 23.

Délután tovább folytattuk utunkat a veresegyházára a medveotthonba, amely 10 km-re található Gödöllőtől. A sokhektáros területen barnamedvék laknak, elzárva. A védőkorlát mögül néztük meg némely szomorú foglyot, de medvesimogatás nem volt a programban. Más állatok is élnek a park területén, az ártatlanabbakat szervezetten lehet simogatni. Megtekintettük a nagy ragadozókról szóló ingyenes előadást és a predátor programot is. Interaktív előadás keretén belül megismerhettük a medvék, farkasok és az otthonban élő többi állat életmódját. Hazaindulásunk előtt a gyerekeknek lehetősége nyílt még játékra, hiszen ezen a hatalmas területen két játszótér is található, ahol levezethették a napra megmaradt mozgásigényüket. A kora esti órákban értünk haza élményekkel telten.

2019. augusztus

Tanórán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős program

Rendhagyó madarászsuli

Időpont: 2019. augusztus 30.
Intézményünkben évek óta működik a kis madarászok számára madarásziskola. Bár
intézményünktől néhány méterre a Nagyerdő pereme kezdődik, sok gyerek számára ismeretlen,
milyen kincseket rejt a természet. Mivel főleg az alsó tagozatos gyerekek látogatják ezeket a
foglalkozásokat, úgy döntöttünk, hogy a pályázat keretében a felső tagozatos tanulók számára is
lehetővé tesszük az egész délelőttöt betöltő erdei környezetben megvalósuló programot.
8 órakor gyülekeztünk az iskola előtt, a programban 50 tanuló vett részt. A túravezetőnk ismertette
a túra útvonalát, a madarak élőhelyeit, és felvilágosítást adott a madarak életmódjáról is. Ezt
követően a csapat távcsövekkel felszerelkezve elindult az erdei sétára. A gyerekek megfigyelhették
az aljnövényzetet, az aljnövényzetben megbújó madarakat és a mókusokat is.

2019. szeptember

Tanórán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős program
Sportnap a Bocskaikerti Németh László Általános Iskolában
Időpont: 2019. szeptember 27.

Az iskolában megrendezésre kerülő sportnap reggeli tornával kezdődött, az alapos bemelegítés után az iskola körül bemelegítő futás következett. Kötetlen és szervezett szabadtéri játékokkal, ügyességi, kreatív, csapat és egyéni sportprogramokkal vártuk a gyerekeket az egész napos rendezvényen. Arra bátorítottuk a tanulókat, hogy próbáljanak ki minél több sportágat és játékot, nemcsak azért hogy díjazásba részesüljenek hanem azért is hogy ezáltal egy nagy lépést tegyenek az egészségesebb életmód felé.
Diákjaink délelőtt több sportágban is kipróbálhatták magukat: íjászat, vívás, foci, kerékpározás és ugrálóvár is szerepelt a programban.
Az EFOP programba bevont tanulók számára ásványvizet, gyümölcslevet vásároltunk a pályázati támogatásból.